szombat.

ja, amúgy megcsináltuk K.-nak az üveget. a minta már régen megvolt rajta, azt Aoi elintézte. kívül-belül megmostam az üveget és beletöltöttem a meggypáleszt, és bevittem gravírgéppel együtt. utóbbira Kizu nem tudta, hogy mi, azt mondtam, félautomata defibrillátor. [a dobozában tényleg egy kicsit hasonlít]. amikor pakoltam be a táskámba, megkérdezte, hogy ‘mire kell a defibrillátor?’
a maradék páleszt ásványvizes palackba töltöttem és bevittem azt is, illetve Kizu hozta, Charity mézével együtt, mert az én táskámba ezek már nem fértek bele. amikor odaértünk a sulihoz, a társaság java része a bejárat előtt szívta a füstöt, úgyhogy meg tudtam nekik mutatni a cuccot. mondtam, hogy Kizu tudna mesélni a pálinkáról, mert a kórházban sikerült alaposan berúgnia tőle. egyik osztálytárs megjegyezte, hogy ja, le is sántult :)
K. nem nagyon akart magunkra hagyni minket, már így is elment hamarabb az osztály egy része, úgyhogy hátramentem az utolsó padhoz, és próbáltunk úgy állni hogy takarásban legyen, amit csinálunk. a hangról tudta, hogy gravírozunk valamit, de szerintem nem látta. aki ott volt, aláírta gravírgéppel az üveget [Dr. Szöszié olyan, mint a demens öregeké, 'kicsit olyan delirium tremens-es' - mondta ő. rá amúgy is azt mondtuk óra közben, hogy nem beszámítható, vigyük be, mert valami törvényekkel meg jogokkal kapcsolatban kötekedett].
a többség kocsival jött, de a maradék megkóstolta a páleszt – mondták, hogy ütős, Nóra meg állítólag a szagától is berúg. az egyik srác nagyon ellenkezett, mert vezet, de aztán mégis kért, ‘csak egy kicsit, csak a nyelvemnek…’
Charity elviharzott, úgyhogy a sörözésben csak Nutter, Kizu és én vettünk részt. Nutter ivott vagy 2-3 felest, Kizu csak egyet, én meg max 2 cl-t, aztán 2 sört per koponya, és így is eléggé kóválygott a látómezőnk.
Kizu: ‘nem tudjátok, merre van itt wc?’
L: ‘a bokor mögött.’
Nutter: ‘tetszik ez a hozzáállás :) amúgy ott van a hátunk mögött a suliban a mosdó…’

ja, ivás előtt el akartunk menni gyrosozni, de végül egy hamburgeresnél kötöttünk ki. elsétáltunk egy közeli padig, hogy ott leülünk és megesszük – mire odaértünk, a Kizuéból már semmi nem volt. kiderült, hogy azért nem mert gyrost kérni, mert nem tudta, mi az :)
Nutter elkezdte faggatni Kizut, hogy mi történt vele, adta ott az agyát hogy ‘én is mentős vagyok’, stb… reméltem, hogy észreveszi magát, de nem, úgyhogy nekem kellett rászólnom, hogy legyen szíves ne faggatózzon, amikor oda ért, hogy volt-e a kocsiban más is Kizun kívül. nem szerettem volna, ha megkérdezi, hogy mi lett vele. [meg egyébként is, az még rendben van, hogy az ember megkérdezi, hogy mi történt, de hogy aztán elkezd faggatózni a részletekről, ráadásul nem is tudja leplezni hogy csak kíváncsiságból... agyon tudnám néha(?) ütni Nuttert. (kár, hogy Charity nem volt ott, ő meg is tette volna)].

a héten nem lesz suli, de utána viszem megint az üveget, a gépet, és aláírja a maradék ember, aztán odaadjuk K.-nak.


бабло.

tegnap megittam 2 sört, és szabályosan berúgtam tőle.
egyébként eltűnt a bérletem. átnéztem mindenhol, és nem került elő, úgyhogy kénytelen voltam venni egy kétheteset, abból a kemény 10 ropiból, ami maradt a fizumból. [tandíj+számlák]. és még múlt hónapban éreztem csórónak magam… :)


[•••]

és még rólam feltételezték, hogy szociopata vagyok…
nem tudom hogy lehettem ennyire hülye, hogy nem láttam a szememtől. még védtem is ezt a szemetet, amikor egy nálam sokkal kompetensebb barát felvázolta, hogy mi a szitu, és nem fogadtam el azt a véleményét, hogy nem tehetek róla, hogy ilyen szinten agresszívvá tesz.
akárhogy is volt, végeredményben úgyis én vagyok a hülye, hogy nem hagytam ot a faszba a szuicid fenyegetőzéseivel együtt. blementem a kibaszot játszmáiba és ebből már nem magyarázom ki magam. hiába látom tisztán és világosan, hogy mi folyik, úgy forgatja a szavakat és olyan mesterien játszmázik, ami tankönyvbe illene.
ennyire még Hugo se volt velem szemét, mert hamar megunta. [illetve vele sose voltam elnéző + jóindulatú, így nem is tudott ennyi bőrt lehúzni rólam.]
megérdemelné, hogy valaki jól helybenhagyja ezért. én nem mocskolom be vele a kezem.


[...]

múlthét pénteken meggyanúsítottak hármunkat, hogy valaki közülünk ellopott 1400 mg Dormicumot. hétfőn kiderült az is, hogy konkrétan melyik kollegáról feltételezik ezt. én semmin se nagyon lepődök meg, de azért nem igazán gondolom róla, hogy ilyet csinál. mindenesetre elég ideges lesz, ha szóba kerül a dolog.
mostanában mind rohadt álmosak vagyunk, és ezzel szoktunk poénkodni. egyszer amikor ásított, benyögte valaki hogy mi van, hat a Dormicum? meg amikor mindketten kóvályogtunk az álmosságtól, mondtuk hogy kellett nekünk 1400 mg Dormicumot lopni… egy körforgalomban egy teherautót hirtelen busznak néztem, akkor meg: ‘jó a cucc, mi?’

Coen, mióta hazajött Milánóból, igencsak le van lombozva, mindig olyan mint aki nemrég sírt. ma rettenetes halványrózsaszín teát ivott és depis bluest hallgatott. a teájára mondtam, hogy ‘egy kis rosé’, ő meg: ‘azt képzelem…’
tudom, hogy mi baja, de ő nem tudja hogy tudom. csak azt nem értem, illetve értem, csak olyan hülye dolog, hogy az ember hoz egy döntést, aztán szarul van miatta. és napokig vagy tovább szarul van, és közben ő döntött úgy, ahogy. ez olyan, mintha attól, hogy hirtelen visszacsinálná, jobban lenne… de valószínűleg tudja, hogy nem. ez egy rohadt nagy szívás.
fura, hogy újabban milyen empatikus vagyok.

holnap [vagyis ma] Shien szülinapi bulija. asszem a 30. kéne neki venni műfogsort. [meg botot, meg gyógyszeradagolót.]
szombaton meg elvileg suli után megyünk zülleni, szerintem csak a közeli játszótérig, miután Nuttert elzavartuk a sparba sörért. Kizu a múltkor jönni akart velem suliba, és a Trigunt olvasta az aulában, amíg tartottak az órák. ha most is jön, már előre látom hogy Charity szakmai érdeklődéssel ki fogja faggatni minden egyes sebhelyéről – abból pedig van neki bőven. [múltkor ilyet szól nekem (Kizu), hogy 'milyen sok sebed van'. ilyen kis zúzódásokra meg karcolásokra. nicsak, ki beszél.]
egyébként egész jót röhögött mikor azzal poénkodtam, hogy a splenectomiájánál már a serpenyőben pirult a hagyma, a dokik csak rádobták a lépét: ‘gyerekek, kész a vacsi!’ – de a baleseti helyszíni fotókat nem akarta látni.

Zé meg mintha depressziós lenne. úgyhogy ő se ússza meg a pszichológust [aki remélhetőleg jobban ért a szakmájához, mint a Kiuzé].

ezért rossz korán lefeküdni. kb. negyed 3 óta fent vagyok, és nem tudok visszaaludni. délután is akartam aludni egy kicsit, de valaki nyomta a kaputelefont, utána meg a mosógép vagy fél órán át megállás nélkül centrifugázott, úgyhogy nem nagyon sikerült. [meg rohadt kényelmetlen helyen feküdtem, és fáztam is].

jó kilátások ezek péntekre meg szombatra, csak kár hogy le vagyok égve mint állat (:


no title.

lehet, hogy mások is vannak úgy vele, hogy azért választanak extrém ‘leterhelő’ munkát, mert az átlagos melók nem kötik le eléggé, és így is túl sok idejük marad gondolkodni. napi 9 vonulás után viszont nem foglalkozik az ember olyan baromságokkal, amilyenekkel én mostanában. meg általában.
a központban most mindenkinek baja van, mindenki fáradt, stresszes, nyűgös, viszont alig van meló. ami egyáltalán nem baj, csak soxor nem tudok magammal mit kezdeni üresjáratban. [amikor meg tudnék, akkor a nyakamba szakad egy csomó minden, ez elég jellemző].

lesz amúgy valószínűleg egy céges csapat[le]építő megmozdulás, ahova mindenki hozhatja az otthoniakat, ha akarja, hogy azért mégis tudjuk, ki-hogy-merre. [nem vagyunk sokan, névről már kb. mindenkit ismerünk]. Zét eléggé agitálni kell, Kizu viszont lelkesedik az ötletért. [amúgyis legalább egy hónapja hegyet akar mászni, amit eleinte kicsit meredek ötletnek véltem, de inkább ráhagytam; most meg úgy néz ki, alábecsültem, sima ügy lesz.]

Hugo eláztatta a szomszédokat. kiszedtem a mosógép csövét a kádból, ő meg úgy kapcsolta be hogy nem rakta vissza. arra értem haza, hogy ezerrel törli fel az árvizet [ha korábban jövök, azt is láttam volna amikor lapátolta]. amikor dörömböltek, nem merte kinyitni, el akart bújni a fürdőszobában, és nyissam ki én. hát nem, b+ :) amúgy meg elintézte annyival, hogy ‘bocs, már feltöröltem’.


урна.

‘Ja, mégegy dolog. – már majdnem odaértünk, de hirtelen megtorpan – Apám urnája ott van a konyhában. Ne ijedj meg.


[untitled]

ki gondolta volna… [feel the irony]
én mindenesetre biztos nem megyek a blog.hu-ra.

Kizuhoz viszont igen, suli után. anyuka megbékélt a gondolattal [gondolom, mert Kizu a sarkára állt], és még azt is megkérdezte tőle, hogy milyen kaját csináljon.

valami komolyabb dolgot akarok írni már napok óta, de mindig csak reggel a buszon jut eszembe, utána elfelejtem.


M3th4d0N3

mintha élnék… vaze.


сливки.

fúj. romlott tejszín.
hogy lehet hogy egy ilyen 10-es csomag kispoharas tejszínből valamelyik romlott, valamelyik nem? egymás mellett.
de nagyon gusztustalan, mikor így össze van csomósodva. én meg nagy lendülettel öntöm a kávémba.
de nem öntöm ki, nem főzök újat, leszűrtem inkább. [asszem Hugo ezzel a szűrővel a használt olajat szokta, de mindegy.]


title not found.

nem megyek Kizuhoz a hétvégén, az anyja kiakadt az ötlet hallatán. mondjuk nincs baj azzal, hogy ő jön hozzám, csak tényleg kezdtem kíváncsi lenni, meg egészen belelkesültem.
kár, hogy már nem lakik külön, akkor nem volnának ilyen problémák. erről különben az anyja tehet, miatta költözött haza… én nem tettem volna, de nem vagyunk egyformák. [én mondjuk eleve nem kérek engedélyt, ha haza akarok vinni valakit. de ők máshogy működnek, ez van].
amikor először nálam volt, éjjel felhívta az anyja, hogy menjen haza. nem mondta meg, hogy hol van, csak azt, hogy lehet, hogy csak reggel megy. az egészet hallottam és elég kellemetlenül éreztem magam. ezek után biztos nem zárt a szívébe a mama, de hát ideje volna hozzászoknia, hogy felnőtt gyereke van. [aki óvszert hozott magával, de a gyógyszereit, amit reggel és este is be kellett volna venni, nem.]

megvannak a vizsgaidőpontok, könyörtelenül kivettem szabadságot olyankorra, amikor ütközök mással, és lelketlenül kijelentettem, hogy nem érdekel. Coen meg persze az egészet megpróbálta elpoénkodni, hogy miért vizsga előtt/után még simán bekefér, hogy bejöjjek. meg egy másik témából is megpróbált viccet csinálni, úgy hogy túlharsog engem, hogy ne tudjam elmondani, hogy rendszeresen elbassza a dolgokat.
mindegy, rosszabb is lehetne.

egyébként azt a tegnapi soron kívüli kalandomat átvitték a traumáról a pszichóra, mily’ meglepő. ‘onnan már csak a konkurencia viszi ki’ – mondanák a vidéki kollégák.


backstair.

van a Brioche [fogalmam sincs, miért pont ez a neve], akkora mint egy ház, és tök burnoutos. mondták, hogy ne aggódjak, hogy nem örül nekem, ha egy autón vagyok vele, ő senkit se szeret.
ma találkoztam a hasonmásával, csak egy fővárosi állomásról. tök ugyanúgy néz ki, csak még kövérebb, ha lehet olyat, és ugyanolyan kiégett is.
ez valószínűleg ilyen ördögi kör, az Mgk mindig a leszarabb feladatokat kapja, ahelyett hogy az ember a Kizu-féle politraumások életét mentené, rohangál a nem is túl kellemes, nem is túl szívderítő esetekkel, és kiég, és utána már nem is rakják másik kocsira. [igazi kihívások helyett haldoklókat visz az utolsó útjukra kb.] végülis megértem őket, mert az ember nem ezért lesz mentős, és nem is értem, ilyen feladatokat miért nem lehet átpasszolni a betegszállítóknak; viszont ha az én hozzátartozómért jönne egy ilyen fazon, mint a Brioche vagy a hasonmása, igen komolyan csalódnék a mentőszolgálatban.
ja, és az ominózus beteg összevérezte a civil ruhámat.


friend or foe…

sérülékenyebb vagyok, mint gondoltam, de már kezdek alakulni. sok mindent tudnék mesélni, de sose szakítok rá időt.

ma laza nap lesz, legalábbis a tervek szerint, aztán remélem nem üt be a ménkű, ahogy szokott [ez a 'ménkű' olyan vicces dolog, gyerekkorom óta mindig röhögök rajta, ha meghallom]. a felszabaduló időben meg jó lenne tanulni.

a hétvége érdekes lesz, Kizu elvileg bemutat a szüleinek. illetve az anyjának, mivel az apja meghalt a balesetben. [ha élne, lehet hogy nem is mehetnék hozzájuk].
ja, meg el ne felejtsem szombaton bevinni a mentőautós üveget, ami K.-nak készült záróvizsga utáni ajándékként, meg a gravírgépet, hogy mindenki alá tudja írni. a bele szánt házi meggypálinkát sem fogyasztom tovább egy ideje. Aoi fújta le az üveget, ennek apropóján találkoztunk hétvégén, és elég komolyan rosszullettem tőle. [javasoltam, hogy Hugóval vagy Z.-vel küldje el a cuccot, de nem akarta].

jövő7en ki akarták engedni Kizut a kórházból, de még egy további hetet marad valószínűleg. eredetileg minél hamarabb szabadulni akart, de mivel vannak kezelések amikre még szüksége lenne, most nem örülünk annyira. illetve igen is meg nem is. mondjuk ambulánsan ellátják továbbra is, csak hát ahhoz utazgatni kell.

jó lenne egy nagyot dumálni Charityvel, ez az elmúlt pár nap tipikusan az a lelkiállapot volt, amikor egy jó alapos Terézanyu-féle seggberúgásra lett volna szükségem. és talán most se ártana, viszont a csaj eltűnt a balfenéken, nem hogy találkozni lehetetlenség vele, de telefonon beszélni is. [ami azért is ciki, mert rendelt pár cuccot nálunk, és már csak egyedül az övé nincs kifizetve, Coen hitelezett neki, ő meg nem jött érte amikor ígérte.]

eh, ideje lenne elindulni.


β

most valahogy semmi nem jó. éppen görcsöl a gyomrom, kb. tegnap ilyenkor óta hullámokban rámtör az idegesség, és nem jó hallgatni azokat a számokat amiket máskor szeretek, és az égvilágon mindenről rossz dolgok jutnak eszembe.
nagyon egészségtelen dolog tartani Aoival a kapcsolatot, és utálom hogy megmérgez mindent. nem is tudom pontosan, mi bajom van ezzel az egésszel, próbáltam rájönni de nem ment, csak rohadt szar.
én éreztem, és mondtam is neki, hogy nem kellene többet hallanunk egymásról, intézzünk el mindent minél hamarabb és kész. de ő jóban akart maradni. csak nekem valahogy ez nem megy. nem az, hogy haragszom vagy valami, meg tényleg nagyon jó haver, de nem akarom tudni, mihez kezd magával. főleg, hogy rá se lehet ismerni, annyira megváltozott, nagyon beteg amit művel].
Kizuval jól érzem magam, és sokkal jobb volt amíg csak rajta jártak a gondolataim, semmi szükség nem volt arra hogy Aoi baromságai foglalkoztassanak.
holnap egyébként találkozok Kizuval – eredetileg úgy volt, hogy a hétvégén nem tudunk, de valahogy megoldotta. ez a tudat azért megnyugtat, és igazából alig várom, hogy belefeledkezhessek, ne járjon az agyam semmin csak élvezzem a pillanatot.
nem akarok több Aoit. nem akarom tudni azt se, hogy él-e vagy hal, csak ki akarom zárni végre az életemből.
elég nekem a záróvizsga a görcsölésre, más stresszforrásra nincs szükségem.


психология.

ha valaki hallotta volna, amit a tegnapi utolsó betegnél morogtam a fogaim között, biztos lehetett volna benne, hogy a burnout szindróma tankönyvbe illő példája lehetnék. de vannak dolgok amiket nehezen bírok.
eleve nem szeretem, ha valaki sír. az viszont egyenesen irritál, ha valaki teljesen ok nélkül sír. utálom, ha az emberek csinálják a fesztivált, hisztiznek, sajnáltatják magukat, stb., a nagy büdös semmi miatt.
sok olyan eset van, amikor valaki bepánikol, pedig nincs gond, de ez soxor inkább vicces. fárasztó, de legalább lehet röhögni rajta [ha van hozzá humora az embernek]. pl. volt egy pasi, akinek nem lehetett kórházzal kapcsolatos dolgokat mondani, mert rögtön rosszul lett, elájult, meg sugárban hányt, meg ilyenek.
akkor volt egy olyan hogy eltört a srác 2 ujja, mert összeütköztek biciklivel, de konkrétan megijedt attól, ahogy ránéztünk kiérkezéskor, ezt el is mesélte a kocsiban, aztán végigpoénkodtuk az utat a kórházig. [az ápoló szívatta, hogy hólyagkatéter, meg 'siessünk, mert csak 4-ig amputálnak', én meg mondtam hogy intubálom, meg ilyenek.]
mondjuk főleg inkább a központban vannak olyan dolgok, amiken ki tudok akadni. nem állok rosszindulatúan senkihez, de amikor valaki a saját hülyesége miatt látványosan szenved, és mindennek én iszom meg a levét, hát akkor kapja be. oldjam meg minden gondját-baját, ami nem is az én dolgom lenne [csak mert a család baszik rá], meg hallgassam végig az összes rinyálását, de egyébként meg úgy beszél velem mintha egy utolsó leprás csöves lennék.
még ha értem is, hogy miért van ez, akkor is fel is tud baszni. másnak miért van tartása 99 évesen is? más miért bír normálisan, tisztességesen viselkedni akkor is, ha egyébként azt se tudja, milyen nap van, milyen napszak, és mi a neve a doboznak ami elé le lehet ülni és nézni? mások meg marha büszkék az intelligenciájukra, de olyan primitíven viselkednek, amit egy újgazdag bmw-s picsa is megirigyelhetne. [egyébként Kizu is egyetért abban, hogy a világon a legveszélyesebb dolog szőke nő BMW-ben].

a Kizutól szerzett sérülésekre megkérdezték, hogy kocsmai bunyó volt-e a hétvégén, hogy megcsípett-e valami, illetve Hugo kijelentette, hogy az ott gomba. egyedül Coen értette a ‘mechanikai sérülés’ kifejezésből, hogy miről van szó.

érdekes dolog ez a politrauma. meg lehet tanulni, hogyan kell ellátni, de amíg nem éli át az ember, sose fogja tudni, hogy milyen. amikor az embernek közeli hozzátartozója, vagy a szerettei közül valaki lebeg így élet és halál között, és elmond olyasmit, amit sose nézett ki belőle senki, akkor egy kicsit átértékeli a dolgokat.

Kizunál ma voltak a rendőrök, meg a pszichológus [elvileg utoljára], bár nem tudom, előbbiek mit tudnak kezdeni vele, mivel semmire sem emléxik. a pszichológus meg furcsa számomra, mivel tudtommal csak akkor működik egy terápia, ha a páciens is akarja. Kizu meg konkrétan bojkottálja az egészet. ott a főorvos dönti el, kinek van szüksége rá, kinek nincs. ami különben nem rossz, mármint hogy foglalkoznak a lelkükkel is. de Kizu azt mondta, csak kérdezősködik a pszichológus, és semmi egyéb. ő meg vagy válaszol, vagy nem, vagy őszintén, vagy nem… azt mondta, rosszabb így, hogy beszélnie kell dolgokról. nem hiszem, hogy az utolsó alkalom hozott volna bármi változást ebben. akkor meg mi értelme?
az én pszichológusom mondott dolgokat, nem csak kérdezett. legalábbis úgy emléxem. na mindegy, kíváncsi leszek, mit mond holnap Kizu. szerintem azt, hogy örül, hogy nem jön többet.


узник.

valamelyik nap fekete-fehér csíkos pólóban mentem értekezletre, megjegyezték a kollegák, hogy rabruhában vagyok. az egyikük aztán helyretette őket, hogy a rabok mostmár ilyen szürke mákos vagy cirmos vagy ki milyennek mondja cuccot hordanak. a többiek rögtön rávágták, hogy engem már olyan régen ítéltek el, hogy a rabruhám is ezeréves.
nah most viszont alul-felül ilyen szürkecirmos van rajtam, haladok a korral.


csatt.

ez valahogy szükségszerű jelenete volt a történetnek, tudtam hogy egyszer lesz egy ilyen, hogy este a mikrobio labornál, amikor alig ég már néhány lámpa, egyszer csak hangos csattanással a földön landolnak a mankói, hogy át tudjon ölelni.
a valóságban csak az egyiket dobta el, de akkoris.


have you seen this title?

kezdek kicsit betojni a záróvizsgától. alig tanulok, és ha nagy ritkán mégis, akkor meg nagyon össze-vissza. és mindig csak halogatom, merthogy van még idő, közben meg rohadtul nincs. mindig ilyen voltam, csak az utolsó pillanatban, de akkor gőzerővel. mindig arra gondoltam, hogy ha időben elkezdtem volna, ilyen intenzitással vérprofira tanulhatnám magam az utolsó kibaszott betűig. de hát én nem vagyok olyan.
és itt még a tananyagot is nekünk kell innen-onnan összekaparni. arról sincs fogalmunk, hogy egyáltalán mi lesz a vizsgán.

Kizunak ebben az egy dologban van rám rossz hatása: dekoncentrált vagyok tőle. nem akarom tudni, hogy nézhetek ki, amikor eszembe jutnak a szombati dolgok, és azon kapom magam, hogy résnyire nyitott szájjal bambulok magam elé.
lehet, hogy eleinte tényleg ‘csak mert miért ne’ alapon hagyta, hogy nyomuljak rá, de mostmár kétségtelen, hogy részéről is többről van itt szó. [az a baj, hogy ezt Zé is észrevette rajta, akinek nem akartuk az orrára kötni].

megint elkaptam valami szutykot, de most se tudott ledönteni a lábamról, pedig örültem volna egy-két hét táppénznyi pihenőnek. lehet, hogy még tanultam is volna.


[...]

mindig a leghülyébb helyzetekben kérdezi meg, hogy mikor megyek legközelebb.
lelapultam az asztalra, kicsit szomorkásan, kicsit megilletődve, az államat az egymásra tett kezeimnek támasztva, és néztem magam elé, és akkor közelebb hajolt, és megkérdezte azon a furcsán gyengéd hangon, amit amúgy nem nézne ki belőle az ember.
hálás voltam neki, amiért sokat beszél [legalábbis saját magához képest], mert amúgy nem enged közel magához, én meg nem merek törtetni, hiába látom hogy milyen erős, közben érzem hogy milyen törékeny, és óvatos vagyok.
pszichológushoz kell járnia, amit nem élvez különösebben, és ezt meg is értem.
hagyom, hogy irányítson, de így olyan furcsa, olyan idegen. azt hiszem, megszoktam a könnyű sikereket.
de tudtam, hogy a szemeim fogták meg. [ma 'elárulta'.] ez az egyetlen fegyverem műszak után, fáradtan, csapzottan, szutykosan, a legkényelmesebb-de-legrongyosabb ruháimban. hatni szokott, de nála küzdeni kell. ez imponál, akkor is ha közben nehezen bírok magammal.
viszont kifejezetten félelmetes fejet vág, ha fáj neki valami. megpróbálta odahívni a kórházmacskát, de az is inkább ijesztőre sikerült, így a macska nem jött. sőt, arról is letett, hogy madarat fogjon magának. [mármint a macska].

nem tudnám megmondani, mi van köztünk. valami van, de ha megkérdezné valaki, hogy akkor most összejöttünk-e, nem tudnám, mit válaszoljak. szerintem a szobatársa megérdeklődte Kizutól, és ahogy őt ismerem, azt válaszolta, hogy ‘valami olyasmi’.
Hugo tegnap elejtett egy olyat, hogy ‘nem tudom, milyen viszonyban vagytok…’ hát én se :)


キズ

Kizu tejeskávét iszik, van 3 macskája és nem csapja agyon a pókokat.
soká lesz szerda…


дурдом.

a tegnapelőtti nap legpozitívabb eseménye a negatív tüdőszűrőleletem volt [amiben duplán negatív, hogy ha a suli utalt volna be, nem kellett volna fizetnem érte, de mostmár mindegy]. hétfőn [tegnapelőttelőtt] meg a suli egyik hülye tanulmányis picsája qrta fel az agyam, hogy nem jelent be vizsgára, és fölényeskedő hangon osztott, hogy mi az hogy nincs ott az alkalmasságim. [én örülnék a legjobban, ha nem lett volna ennél nagyobb gondom. mellesleg az előző banda (merthogy tavaly óta gyakorlatilag a suli összes dolgozója lecserélődött, 3 db tanár kivételével) teljesen korrektül megszervezte nekünk, ezek meg basznak ránk magasról, még a gyakorlatainkat meg a rohamengedélyünket se intézték el, de fenyegetőzni nagyon tudnak].
végülis Hugo és Coen nekiestek a telefonnak, egy kollegina átvette a melóm egy részét én meg mint az őrült rohantam az üzemorvoshoz, aztán tüdőszűrésre, aztán onnan ki az atm-hez és vissza – de gyorsan megvolt az egész, mindenki nagyon rendes volt. az üzemorvos aszisztense azt mondta, hogy ne menjek bőrgyógyászatra, majd a doki csinál egy vizsgálatot. így azért egyszerűbb volt… másnap mentem a leletért, valamikor este 7 körül. addig őrültekháza volt – hazajöttem, Hugóval kazánt cipeltünk az emeletre, gyorsan kajáltam, aztán elmentünk Zéért akit kiraktak a kórházból a házirend megsértése miatt [kicsit hangosra sikeredett az egyik beteg búcsúztatóbulija, meg a kamerafelvételek is érdekes mozgáskultúrát örökítettek meg], majd betörtünk a központ két irodájába [kulcsokért], és végül csak ezután jutottam el a leletért.
másnap [tegnap] bevittem a központba, ott volt a doki, bepecsételt mindent a könyvecskémbe, aztán kiderült hogy mégse romlott a látásom [annyira], és a vérnyomásom is normális. 115/70-et mért fél 10-kor. délben már nem volt ilyen normális.
kedden, amikor elhoztuk Zét, az ajtóból visszafordultam és Kizu kezébe nyomtam egy összehajtogatott füzetlapot. [Zének megvan a száma, meg be is mehettem volna hozzá csak úgy, de nem akartam. úgy voltam vele, hogy sehova nem jutunk, ha soha nem kapok semmiféle visszajelzést; másrészt nem akartam erőszakosan nyomulni rá, kinéztem belőle hogy csak azért hagyja, mert nem akar megbántani. szóval biztos akartam benne lenni, hogy nincs ellenére a dolog.]
teljesen be voltam csavarodva, az volt a rögeszmém hogy rosszul írtam fel a számot, meg hogy nincs pénz a telóján, netük meg amúgy végképp nincs bent, és amúgy is örül, ha nem lát. [kivéve persze a cappucino-meghívásokat].
tegnap délben végülis írt sms-t, én meg estig vigyorogtam mint a tejbetök. délután kisütött a nap, álltam a villamoson és hagytam hogy a szemembe tűzzön, majd’ meggyulladtam és utálnom kellett volna, hogy a suli felé megyek, de képtelen voltam nemjól érezni magam. a suliban szerencsére a jófej csaj volt, odaadtam neki a könyvecskét, örült neki, aztán pápá.
Kizu pedig örülne, ha meglátogatnám. [azt ugyan nem volt hajlandó megmondani, hogy bent lesz-e a hétvégén, de majd csak kiszedem belőle. úgy látszik, szokása, hogy szelektíven válaszol a kérdésekre].
Zé ügyében nincs ilyen hepinesz, az a hely ugyanis, ahova beutalták, hát nem a legjobb. de Charity azt mondta, hogy ha már ambulánsban gondolkodunk, akkor inkább válasszunk olyat, akik kijönnek házhoz – és tényleg. magam sem értem, hogy lehetek annyira hülye, hogy ez nem jutott eszembe, pedig napi szinten találkozok a jelenséggel [kijárós szakápolás meg gyógytornász, háziorvosilag felírva, OEP-ileg támogatva].
ha Charity nem hord le mindennek és nem rugdossa a seggem, Kizuval se jutottam volna el idáig se. nade mostmár nem nagyon itt kéne üldögélnem…