дохлятина.

valaki a környéken lövöldözi a galambokat, aztán szanaszét hagyja a hullákat. voltak pillanataim, amikor szinte rosszul voltam ettől az egésztől. azt hiszem, tudat alatt emlékeztet valamire, amivel nem biztos, hogy szeretnék foglalkozni.
de úgy önmagában is undorító és érthetetlen dolgonak találom ezt. csak úgy, céltalanul öldökölni. a vadászatot sem csípem, de azok legalább tisztelik annyira az áldozatot, hogy megeszik, vagy kiteszik az agancsát, vagy valami. nem arról szó, hogy ezt nem ítélem el, de azért mégis más. nameg tudom, milyen ösztön is ez, csakhát… na mindegy. viszont ez, hogy macskákra légpuskával, meg galambokra, meg verebekre, meg ki tudja még mire… valami idióta hülyegyerek jó poénnak fogja fel, hogy kiolt egy életet. és nem is egyet. volt – nincs. valakinek csak ennyi. tényleg velem van a baj, hogy én nem szeretek ölni? és nem is tudom elfogadni?
annyiszor átértelmeztem már magamban ezt a kérdést, a halált, meg az életet, meg a gyilkosságot, a halálbüntetést… és még mindig nincs kiforrott nézetem. az emberi halál valahogy természetes a számomra, nem is igazán jelent olyasmit, amin gondolkoznom kéne. legalábbis a valóságban még nem találkoztam ilyennel.
ami elég gáz, az az, hogy már szinte azt is természetesnek veszem, ha állatokat ölnek. pl. újszülött kiskutyát-kismacskát, rágcsálókat, ilyesmi. sajnos az ember ebben nő fel, és hiába vannak elvei, ha az egész környezete mást vall. véletlenül sem hajlok afelé, hogy igazat adjak azoknak, akik ilyesmit tesznek, vagy megértsem őket. csak nem ráz meg annyira a jelenség, mint kölyökkoromban.
a mi macskánkra is lőttek már rá légpuskával, állítólag “mert odaszart a kertbe”. oké öregem, te meg az orrom alá füstöltél a kibaszott cigiddel, akkor én meg téged lőlek le.
meg az egyik szomszéd fogyatékos lányának a macskáját is lelőtték. arra még ennyi indok sem volt, csak úgy sportvadászat, és kész.
meg ezek a galambok.
legtöbbször én sem gondolok így a dolgokra, de néha igen. hogy mégis mit jelent élni. látni, hallani, érezni. és ez egyszercsak megszűnik, és a lófasz se tudja, mi lesz utána. öncélúan, csak mert valaki élesben akarja tolni a gép előtt poshadás helyett. mert keménycsávónak érzi magát tőle vagy mittudomén. más meg meghal. egyszer és mindenkorra, egyik pillanatról a másikra. biztos én vagyok flúgos, hogy ez nekem durva.
vagy talán csak irigylem valahol a galambokat, mert elég gondtalanok és még repülni is tudnak, és ez az egész mégis azt mutatja, hogy mégse olyan jó galambnak lenni.
meg aztán azok az otthagyott testek. elég sok. és idővel persze elkezdenek bomlani, a maguk természetellenes helyzetében, és ez már nem egy szimpla látkép egy szimpla járókelőnek, mert egy-egy halott galamb tök megszokott, de így egy kicsit népírtásra emlékeztet a helyszín.

nem tudom, hogy érezném magam egy vágóhídon. gusztustalanabbat el se tudok képzelni, de az a helyzet hogy adott pillanatban sose érintenek meg a dolgok. gyakorlatilag semmi. ha valaminek van rám hatása, az mindig később érződik. ez a válaszott hivatásom szempontjából elég szerencsés dolog. de továbbra is inkább állatokról van szó, az emberek más kategória.
az ilyesminek mindig utánanézek, vonz ami taszít, szeretek borzalmas dolgok után kutakodni. nem tudom, miért. talán valamiféle megnyugvást várok, hiszen a valóság mégsem olyan meredek, mint a saját fantáziám. [és tényleg nem. lehetne viccelődni azzal, hogy elborult agyam van, de ez nem vicc. semmi sem tud annyira kiborítani, mint a saját agyszüleményeim. sőt, nem is tudom, ki tudott-e bármi borítani a saját agyamon kívül].

egyébként arrafele, amerre ezt a lövöldözőt sejtem, hogy lakik, szoktak furcsa dolgok lenni. egy bizonyos helyen például állandóan kidobált dolgok hevernek szanaszét, mármint ablakból kidobált dolgok, de elég tematikusan. szóval pl. zöldségek. vagy egyik alkalommal játékok. összetört, megrongált gyerekjátékok. egy ép darab volt köztük, messziről kiszúrtam a fűben, egy babzsák macska. felszedtem, kimostuk, Kizu párnája mellett tanyázik, és Kizu mindig úgy pozicionálja, hogy kapjon levegőt.
de egyszer volt egy csomó megégett cucc is. én nemtom, milyen elmebetegek laknak errfelé…

egyébként lehet, hogy összejön egy másodállás. kicsit húzós, szóval remélem jól fizet, de még nem tárgyaltunk. majd kiderül…

úgy utálom, amikor behallatszik Hugo és/vagy Dóri hangja.


legless.

az elmúlt napok valamelyikében úgy véltem, megértettem, mit jelent az, hogy “a helyzet fokozódik”, de tekintettel az elmúlt napok eseményeire, inkább nem próbálok visszaemlékezni rá.
le se merem írni, mit művelek mostanában. lényeg, hogy egészen véletlenül nyertem egy kis haladékot, persze erről senki se tud, csak elfelejtették ellenőrizni, én meg “elfelejtettem” szólni. na mindegy. [ködösítek, igen. aki ismer régebb óta, az tudja :)]. natehát, nem volt arcom ismét K.-t hívni segítségül, pedig szívesen kontaktoltam volna vele, de hát mindennek van határa ugyebár. Charityt nyaggattam egy darabig, aki jótékonyan meg is tette, amit tudott [ez nem sok, de örültem hogy egyáltalán ráér arra a pár percre], viszont nem jutottunk semmire, sajnos. adott egy ötletet, amit félretettem azzal, hogy ez mégiscsak túl meredek, és néhány napig halogattam egy épkézláb terv kiagyalását. mire megszületett, Charity már nem volt bevonható, illetve felspanoltam magam azzal, hogy aki mer az nyer, és úgy tettem, ahogy tanácsolta.
simábban ment, mint gondolta [az ő javaslata egy soklépcsős megoldás volt, a megvalósítás viszont, úgy tűnt, pofonegyszerűen alakul]. Rufus volt az első láncszem – és az utolsó is. ő az, akinek szereztem volna másodállást, de végül talált egy másikat, mire elrendeződött volna. felhívtam szerda délután/koraeste, és egy fél óra múlva indultam is. elmentünk kocsmázni, lazára vettem és finomítottam a sztorin Charity figyelmeztetése alapján [úgy gondolta, Rufus ilyesmiben nem szívesen tesz szívességet, szakmai féltékenységből], talán segített, talán mindegy volt, nem tudom. dumáltam elég sok emberrel, de mire rosszullettem, szerencsére már csak Rufus és a csapos voltak ott. egyik pillanatról a másikra lettem rosszul hirtelen, gyanítom hogy inkább a cigi, mint a pia miatt, előbbit ugyanis döbbenetesen rosszul bírom. ennek ellenére jó sokat és jó erősen elszívtam [Rufus erősködött, hogy tett bele valamit, de a francokat tett, sima dohány volt]. én ugyan előre szóltam, hogy ha a sör mellé rövidet is hoz, annak csúnya vége lesz, de nem hatott. csúnya is lett a vége.
Rufusnál aludtam a kanapén, másnap hajnalban mikor mentünk le a lépcsőn, csak néztem, hogy bzmg, hogy tudtam ide tegnap feljönni. nah, szóval kanapé, mellém egy festékesvödör, a bakancsomat kisebb agitálásra levettem [ő akarta, de nem sikerült neki], egyébiránt mozdulatlanul aludtam munkaruhában mint egy hulla pár órán keresztül, majd kb. 3:30-tól Rufust boldogítottam a locsogásommal.
a reggeli kávé visszaköszönt a festékesvödörben, gyógysörnek málnás-lime-os drehert kaptam, ami borzalmas, illetve Rufus felajánlotta, hogy ad egy Cerucalt a seggembe, de egyrészt úgy véltem, hogy ez jobb, ha kijön, mintha bent marad, másrészt nem voltam biztos benne, hogy egy ilyen fazon előtt jó ötlet letolni a gatyámat. délelőtt már bántam kicsit.
igazából nemigen volt kérdés számomra, hogy miért ment bele ennyire gyorsan és könnyen a dologba, de úgy véltem, kézben tudom tartani a dolgokat. hát, nem teljesen sikerült. úgy terveztem, hogy hazajövök, de amilyen állapotban voltam, komolyan örültem neki, hogy nem volt rá szükség. [valamiért attól se voltam nyugtalan, hogy Rufus ittasan vezet, és a kocsinak lejárt a műszakija. amúgy megengedte, hogy a kocsiban hányjak, de nem tettem meg].
csak reggel volt kicsit kínos a szitu, azt hittem, sose szabadulok el. és amíg nem intézte el, amit, addig nem én diktálom a feltételeket. nade mindegy, túléltem, reggel hazahozott, én meg bevágódtam a kádba, meg fogat mostam, meg tiszta ruhát vettem, és mentem dolgozni. még délután negyed kettőkor is rohadtul hányingerem volt. dél körül a fejem is elkezdett fájni.
meló után találkoztam Aoival, beültünk kajálni, és lassacskán minden bajom elmúlt azon kívül, hogy kibaszottul álmos voltam. elég sokat dumáltunk Aoival mostanában, és azért találkoztunk, hogy akkor már személyesen is, mert úgy mégiscsak jobb barátkozni, meg minden, erre meg így taccsravágtam magam, szóval ez egy kicsit szar érzés volt. meg fáradt voltam. de úgy tényleg. nem szoktam elfáradni fizikailag, de folyamatos azt éreztem, hogy muszáj leülnöm. jó, van hogy jólesik, ha adódik lehetőség, de ha nem adódik, észre se veszem. most meg azt keresgéltem a szememmel az utcán, hogy hol egy pad.
végülis egyébként Aoi adta az ötletet, hogy hogyan ússzem meg a Rufussal való üzletelést következmények nélkül, és ehhez ugyan Shien asszisztenciájára volt szükség, de működött. majdnem nem, egy kicsit be is voltam szarva, de végül megoldódott. Rufus ugyan telefonált egy párszor, de ennek már nincs különösebb jelentősége.
Shiennel meg utána elmentünk gumicukrot venni, meg egy darabon együtt mentünk haza, ezer éve nem dumáltunk szóval erre is jó alkalom volt.
Kizunak különben csütörtök reggel elmeséltem a történet vázlatos verzióját, de szombat reggelt állt csak elém azzal, hogy na akkor mi is volt ez? nagyon bennem volt, hogy el akarom mondani, de mégse mertem, leginkább azért, mert féltem hogy szarul fogja érezni magát. úgy adagoltam, hogy végül csak pofán akarta verni Rufust, ami teljesen érthető. [én egyébként pénteken már szinte sajnáltam őt].

Kizu egyre komolyabban rá van kattanva a költözés témára, egészen pontosan egy közös albérletre, úgyhogy nekiláttam lakást keresni. nagyon régóta mondogatja, de úgy voltam vele, hogy egypár dolgot azért nem ártana elrendezni előtte. mostanában viszont egyre szaporodnak azok a kisebb-nagyobb közjátékok, amelyek után nekem is meggyőződésem, hogy minél előbb lépni kell innen. nem mintha nem lenne elég dolgunk/bajunk így is, csak sajnos ez meg hátráltat, hogy még Hugo és Dóri is faszoskodnak itt nekünk.
Kizunak van pár ismerőse kiadó lakással, én pedig erre a megoldásra hajlok elsősorban, és csak akkor keresek idegentől, ha a fentiek egyike sem jött be. elég sok albérletben laktam már, és mindössze 2 volt olyan, ahol nem akartam megfojtani a tulajt egy kanál vízben [az a kettő meg anyagilag volt egy kissé húzós].

amúgy meg parázok a vizsgáktól, meg ilyesmi.

2,5 órája fent vagyok, és nem is tudom, hogy van-e kedvem megmozdulni. alapvetően nincs, amúgy meg a közlekedést leszámítva örülök, hogy megyek melóba, mert legalább eltereli valamennyire a gondolataimat.


kíváncsi vagyok, ha én mondanám azt egy műhibára, hogy “aki dolgozik az hibázik is”, mit szólna hozzá a kedves kollega. miután belehalt, közölhetném én is, hogy “kétszer is ellenőriztem”.
rohadtul utálom, hogy mindenki csak rázza le magáról a felelősséger, meft megteheti, én meg nem beszèlhetek nyíltan. egyszer még a túl nagy pofäm fog a sírba vinni.

beszèltem Kizu traumatológusával. nem értem, a háziorvosa miért veszi ilyen félvállról a dolgot, a rehabos meg miért nem válaszol, de legaláb mostmár aggódhatok még egy dolog miatt, amellett hogy valószínűleg mégsem úgy történt a baleset, ahogy azt a nyomozó gondolja.
amúgy ha befejezem tanulmányaimat, akár össze is szakmaivitázhatnék a dokival, hacsak be nem nő a fejem lágya addig. (az egy megszőkott jelenség, hogy a háziorvosok mindent anginának néznek, meg a hypotoniás, tachycard betegnek benyomnak 2 puff nitrolingualt, de szeretném hinni, hogy egy traumatológus tudja, mit beszél.)

rossz, hogy felgyorsítanám az idő múlását, és közben lelassítanám, különböző okok miatt.


Шипы

beleléptem egy tövisbe. átszúrta a cipőm talpát, csinált még egy lyukat a zoknimra, és belement a kislábujjamba, ami időnként indokolatlan mértékben fáj.


the call.

imádom azokat a telefonbeszélgetéseket, amelyek úgy végződnek, hogy “mi nem beszéltünk”.


[...]

2014-08-26 04:50:23
szabadság alatt nem éreztem azt, hogy most pihenem magam kifelé, most mégis kipihentebbnek érzem magam, és kevésbé sokminden jár a fejemben egyszerre, meg nem vagyok olyan nyűgös. tegnap nem dolgoztam hülyére magam, de nem zavarna az se, ha sok volna a meló, csak ne értelmetlen pepecselés legyen. leszek én még hisztigép, de már eladtam a lelkem és bevállaltam a karácsonyi ügyeletet. [persze már volt ilyen sorozatban kétszer, és mindkét alkalommal kibújtam alóla.]

2014-08-26 20:53:56
K. nem akarta, hogy elmenjek hozzá a naplómért, inkább ő jött el, ráadásul bicajjal, mert a kocsija szervizben van, és szabályosan lebaszott az elegáns pakk Heinekenért és a Davidoff kávéért, amit kapott. eredetileg az állomáson találkoztunk volna, de marha jó időpontot talált ki, amikor ezerrel dolgozok, aztán kiderült, hogy ő meg amúgy nem… aztán ahogy magyaráztam, hogy hogy megyek oda, mindenképp elém akart jönni, nem hatotta meg, hogy ne ő rohangásszon miattam. olyanokat is lepecsételtetett, amit amúgy másnak kellett volna.
mindig olyan, mintha gondterhelt lenne. úgy a fülemben van még, amit Csernus mondott, <i>’adjanak egy esélyt a tanárnak…’</i> nem akartunk adni, de kénytelenek voltunk. én mikor először vizsgáztam nála újraélesztésből, asszem akkor kedveltem meg, vagy egy kicsit előtte. nem tudom. a femináci Charitynek mondhatok akármit, rosszul lesz ha csak a nevét hallja, de amúgy az ahogy kinézett az ablakon meg félig aludt miközben beszélt meg amikor elkezdtünk lemorzsolódni és egész emberi vonásokat mutatott, kétségtelenül bírtam a fejét.
Charity hangosan röhögött, amikor elmesélte az egyik balesetét. tényleg viccesen adta elő, de Dr. Szöszit később lebaszta, mert nevetett valami ilyesmin.
fogalmam sincs, miért csinálta. semmi oka nem volt rá, arra meg főleg, hogy így a szívén viselje a dolgot. mindenesetre van 2, amit még elő kell kaparnom valahonnan. Charity nem veszi fel, pedig kíváncsi volnék rá, hogy honnan szerzett egy bizonyos pecsétet, amire azt hinné az ember hogy sima ügy, közben meg még K. sem mer a közelükbe menni se. Charity mert, mert aki mer az nyer, nyert is, tapasztalatot. hogy ilyet inkább ne. pedig jó arc a főorvos, legalábbis azt hittem. meg mindenki, aki volt már az előadásain, csak aki az irodájában volt, az tudja, hogy tökre zakkant.
a másik meg olyan, hogy van kapcsolatom a főorvossal, csak épp ha olyanja van, elhajt mint a magzatot, ha meg amolyanja, akkor perszehogynebármit. még jó, hogy szent pétertől nem kell pecsét.  azt mondta K., hogy ezek után ötös legyen. amúgy a beiratozáskor is ezt mondták. ["minden mentősnek ezt mondjuk".] amúgy milyen lenne már, kimegy az ember helyszínre, mondjuk én, és ott egy acut myocardialis infarctus, és aszondom hogy bocsi, szívügyekben hülye vagyok. [és tényleg, elsőre megvágtak mint a szél.] tecciktudni, én csak kettesre vizsgáztam… tessék szépen most meghalni. [csendesebben, ha lehet. köszönöm. ]

az emberek mindig tudnak meglepetéseket okozni. meg én is nekik, de ez kevésbé szignifikáns. el is felejtettem feltenni a szakmai jellegű kérdéseimet K.-nak. mondjuk nem úgy tűnt, mint aki épp fogékony ilyesmire. Kizu orvosa meg egyszerűen nem válaszol. a traumatológustól is megkérdezhetném, aki műtötte, de [időközben megszereztem a számát, fel is hívtam.]

úgy döntöttem, hogy álmos vagyok.


so what

öregszem.

megéheztem, és lementem a boltba csirkehúsért, vöröshagymáért és tésztáért, és pörköltet főzök magamnak, ahelyett hogy felemeltem volna a telefont, és pizzát/yakisobát rendelek.
O
de finom lesz, sokkal kevesebbe kerül, és addig se unatkozok.


az van, hogy

K. nevét minimum imába foglalom, de rajtam nem múlik semmi egyèb se, csak Charity meg ne tudja.
megint beteg vagyok, de rájöttem hogy nincs kedvem táppénzen lenni. elcseszném az egész napom arra hogy nem csinálok semmit, meló közben meg legalább történik valami, talán gyorsabban telik az idő és az se kizárt hogy tanulok. ezt a poszt át kéne műteni kicsit miután hazaértem. coldrexet iszok, már benyomtam egy kávét meg egy sört. az orrcsepp szerintem alapvetően rosszabbat tesz a torkomnak, mint a vírusfertőzés. Kizu lenyúlta a kávét iszom ne zavarj bögrémet :) na majd talán délutän korrigálok.


[...]

rászoktam, hogy félhangosan énekelek magamban, ha unatkozok munka közben, és azt hiszem hogy senki nem hallja.
ma olyan jókat találtam ki spontán. kár értük, meg értem is, hogy egyéb pillanataimban nem tudok ennyire őszinte és kedves lenni.
különben furcsa, hogy a világ legromantikusabb helye számomra egy kórház, amelynek szobanövények fekszenek az alagsorában. [jártam már ott, úgy emlékeztem hogy kávéautomatát kerestem, de most jutott eszembe hogy valójában olyan mellékhelyiséget, amiben van papír. akkor nem tudtam, hogy az a szint kész agyhalál - bár feltűnően néptelen és csendes volt. és emlékeim szerint sötét is].

furcsákat álmodok, legalábbis a szokásoshoz képest. elég hosszú időn keresztül, körülbelül mióta Zé balesete történt, vagy amióta Kizut ismerem, nem tudom, elég ritkán álmodok. egyébként viszont jobbfajta film-szerűen szövevényes, mozgalmas, elvont és durva álmaim szoktak lenni. ehhez képest most rövid, eseménytelen álmaim vannak, alig történik valami. a hétvégén pl. olyat álmodtam, hogy egy régi lakásban és/vagy a szabad ég alatt aludtunk Kizuval, és nem messze tőlünk volt egy idősebb ember. egyszer azt vettem észre hogy 2-2,5 méterre áll tőlünk, és meredten néz. sötét volt, de valahogy tudtam, hogy vak. halkan beszélgettünk Kizuval, azt hiszem épp felébredtünk valami miatt. amint szóba hoztam az embert, az visszament a helyére és lefeküdt[? ha jól emléxem]. azután ez talán megismétlődött egyszer, végül pedig, amikor megint ott volt, valami megvilágította az arcát, és láttam hogy az egyik szeme fehér, ráadásul sokkal nagyobb, mint a másik [az az arcredőinek árnyékában maradt, nem láttam hogy ép-e vagy sem], és olyan volt, mint a papír, amikor át van szúrva egy ceruzával. [belüről].
ennyi volt.
nah, kb. ilyesmiket álmodok, de elég ritka, hogy emlékszek egyáltalán álomra.

gondolkodom, hogy veszek egy doboz djarum black-et. régebben, dohányos korszakomban viszonylag gyakran szívtam [ahhoz viszonyítva, hogy mennyibe kerül, és nekem mennyi volt a bevételem:)], de sose voltam nagy dohányos. ha mások fújják rám a füstöt, az mindig idegesített, de legtöbbször nem is esik jól cigizni. mostanában viszont Ursulával kijárunk, ha adódik alkalom, a minap a felhőszakadásra való tekintettel tiltott helyen gyújtottunk rá. szóval gondoltam, ne csak mindig ő kínáljon meg.

tegnap írtam K.-nak és Kizu dokijának is. nagyon remélem, hogy K. hajlandó segíteni nekem, ahogy azt májusban[?] felajánlotta, különben nagy szarban vagyok.


agybaj nagy baj.

pár mp-es alvás közben olyan sörről álmodtam, amely szükség szerint szívmasszázst ad a fogyasztójának.
kezeltetnem kéne magam.


so does it really matter?

vannak átmeneti időszakok, amikor hajlok a békés kompromisszumra, mert van elég szar így is bőven, és amennyiben fenntartható a tűrhető állapot, nem nehezítem meg a saját dolgomat. aztán mindig kibukik valami, ami emlékeztet rá, hogy miért is nem működik így.
nyilvánvaló, hogy eleve nem szabadott volna ebbe a helyzetbe belecsúszni, de nem volt választásom. valahol még szerencse is, hogy nem hoztam meggondolatlan döntéseket, mert amikor meghozom őket, tarthatóak, de mindig minden változik, és utána már nem lehet visszacsinálni. minden éppen az ellenkezője, mint 2 évvel ezelőtt. lehet, hogy én is. pedig nem azért nem szántam akkor rá magam, mert ingatagnak tűnt a talaj, hanem mert kényelmetlennek tűntek a következmények. és mivel általában a tűzfészekben állandóan ment a színjáték, mintha mise történt volna, átmenetileg inkább a változatlanság mellett tettem le a voksomat. nem bánom, 2 dolog miatt. egyrészt ezért, mert akikre számíthattam volna akkor, azokra most már egyáltalán nem; másrészt meg fogalmam sincs, mit hozott volna ki belőlem. csak a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb: valószínűleg nem szakítok Aoi-val, és/mert sose találkozok Kizuval. [illetve, az biztos, hogy látom őt, de nem túl esélyes hogy ezen túl bármi közünk lett volna egymáshoz.]

túl önérzetes vagyok, és azt hiszem akad, aki tudja, hogy gyakorlatilag ez az egyetlen gyenge pontom. nem tudom, hogy az agybajom következménye, vagy fordítva: bele lehet hülyülni abba, ha folyamatos támadásnak van kitéve. nyilván nem áll érdekemben azt tenni, amit ösztönösen tennék, és ezt mások is tudják – csak azt nem, hogy nem mindig tudok ésszerűen cselekedni, és olyankor, bármi is rám nézve a következmény, az másokat már nem ment meg.

kicsit tűz és víz között helyzet ez különben, soxor voltam már így de ez most a szokásosnál is durvább. jellemző, hogy amint valamicskét javulni látszik a helyzet hosszú idő után, akkor jön valami extra nagy katasztrófa. vagy nem jön, csak akkor derül ki.
azt pedig utálom, hogy lassan történnek a dolgok. amire valami előremozdul, már rég megúszta egy lebaszással és egy üres ígérettel az, akinek frissen kellett volna szétrúgni a seggét. amit meg én csinálnék, az ágyúval verébre – nem biztos, hogy jó megvárni. nekem se, de másoknak főleg.

ja, amúgy egy olyan emberrel álmodtam, akivel elég régóta nem tartok semmilyen kapcsolatot. valahogy jelentkezett, és csak néztem, hogy nem érdekelsz, bzmg. nem tudtam, mit reagáljak, kicsit meglepett de inkább bosszantott, akár egy spam. mit kezdjek most veled?
közben meg, ha álmodom vele, talán nem is olyan közömbös.
vagy nem tudom. régen valószínűleg örültem volna neki, bár ez attól is függ, mivel hozakodik elő. ha másért nem, azért, hogy legyen akit szekálhatok. úgy látszik álmomban nem érek rá a felszínes kapcsolatokra :)

néha amúgy nagyon szembetűnő, hogy mennyit változtam 2 év alatt. egy darabig egyértelműen pozitív iránynak tűnt, de azt hiszem kicsit túlzásba vittem. mint mindenki. persze, a túlélésért csinálom – mint mindenki. csak néha teljesen diszfunkcionális. ami nem baj, az ember így van kitalálva, csak rossz megszabadulni attól, ami működött. és a fene tudja, mi jön még…


sdxfjbhnkm,léá

tudom, hogy hova kellene mennem, de… mit is akartam? kicsit tompa vagyok, még jó, hogy nyugtatót nem vettem be.
félek ezektől a szaroktól, bár annyi van itthon mint a szemét. egyszer kaptam nyugtatót, nem használt. minimum haloperidol kéne. akut pszichoszindrómának is elmegy, amit produkálok. asszem vége. így hívtuk a legprimitívebb előadásmódban.
fehér porcelánbögréből iszom a sört, igazából nem hiszem hogy kéne, de ember ölni se kéne, pedig közel állok hozzá. [az egyetlen akadályozó tényező, hogy jelenleg nincs itt ember].
normálisabbja nem bassza így fel magát ilyesmit, a hiba az ön gépezetében van, kár hogy a ventillátort és a telefont is szétvertem, remélem D. laptopját is, bár azt sikerült külsérelmi nyomok nélkül. az ajtót rendbetettem.
elmennék legszívesebben, de jól el van intézve, most épp nincs hová… éhes vagyok, illetve voltam. most koponyaszilánkokon és agyvelődarabokon szeretnék ugrálni.
vagyis már ezen is túl vagyok. talán megint ennék inkább… úgy utálom, csak kíváncsiságból hívtam a 104-et de tényleg csak tinipicsák ülnek az irányítóközpontban. azt az irritáló, agyatlan orrhangot, komolyan… ha elmész egy random szórakozóhelyre egy random péntek/szombati napon, és odamész egy random picsához, ugyanezt a hangot hallod. én a Gusztit akarom hallani, vagy a Misit, vagy minimum egy hasonló súlyú és hangtónusú embert, ha segítségre van szükségem. most épp nincs, megoldom a nyűgjeimet csak volt már ilyen és akkor hívták őket és kíváncsi voltam, hogy egy jó hang vagy egy rossz hang veszi-e fel.

mivel a telefonnak annyi, csak Aoi-nak tudtam üzenni aki rögtön fel is hívott, de idegesített így leraktam és most nem hív vissza pedig üzentem hogy bocs. mondjuk dolgozik, jobb dolga is van nálam.
nekem is lehetne jobb dolgom. írnom kellett volna pl. Kizu rehabilitációs orvosának, a traumatológusnak azért nem mert attól be vagyok szarva, na szóval annak a dokinak, és már harmincszor megfogalmaztam és mindig valami volt amiért nem írtam le.

kár, hogy most nincs vihar, a buszon egy fura ürge jégesőt jósolt, de lehet hogy csak arra a körzetre vonatkozik, és ide nem ér el. mondjuk nem hittem neki, de reméltem, hogy úgy lesz. nem volt normális a krapek.
ahogy én se.

csekket is kéne elvinni befizetni de nincs hozzá hangulatom. komoylan, ennek nincs más oka. nem fejtem ki inkább, de csak az Elvtárs mai kifakadását tudom idézni: “A kurva anyjukat basszák szájba!! … Bocsánat.”
kíváncsi vagyok, az Elvtárs és az Ezredes ismerik-e egymást. valószínűleg talán nem. illetve, az Ezredes természetesen tud az Elvtársról, aki viszont nem ismer ilyen kisembereket, főleg hogy jó 10 évvel, bocs, nem, 7 évvel fiatalabbak nála.
az Ezredes marha jó arc. meglátta a minios-os pólómat, és derült arccal így szólt: “Az egy gumiállat!”
magasvérnyomásban szenved, amelyet a sportesemények fokoznak, és azért vérzett be a szeme, mert allergiás a politikára [többek között].

az aktuális tervem a következő. veszek 4 sört, megfürdök, beveszem magam a szombámba, és nem létezek többé a külvilás számára.
persze az élet nem ilyen egyszerű… és tényleg éhes vagyok. Kizutól kaptam egy mogyorókrémes croissant-t, ezen kívül meg egy nesquik-es gabonapehely szeletet vagy mi a jó istent ettem, és ennyi. és ha D.-t olyan sokáig taposhatnám, amennyire szeretném, sokkal pirosabb és cseppfolyósabb lenne, mint a paradicsomszósz.
és sokkal büdösebb is.
van egy vérnyomásom, nem mondom…


new post.

azt álmodtam, hogy verekedünk Hugóval. illetve csak lökdösődünk, csak ő ütött. mindezt részben a kollégáim előtt, az egyiknek még az egyik ütése nyomát is megmutatta a szokásos fölényeskedő hangnemében. ahogy haladt a “történet”, egyre jobban hasonlítani kezdett egy kivénhedt kurvára, meg időnként nem volt felöltözve alul, meg ilyenek. egyszer elegem lett és azt mondtam, hogy mégegy ilyen és visszaütök, erre meg valami elmebeteg módon rikácsolni kezdett, nem tudom pontosan milyen szavakat használva, de lényegében azt hogy az jó lenne. úgyhogy persze, nem ütöttem vissza. meg amúgyse.
felébredés után hiába tudtam, hogy ez csak álom volt, olyan szinten nem áll távol a valóságtól, hogy még elég sokáig ki voltam akadva erre a rohadt dögre.

megint nehezen akart összejönni a felkelés, asszem ha Dóri nem zajong kint a rosszul záródó fürdőszobaajtóval, akkor még most is vízszintesben zombulnék. [pedig kb. most kéne elindulnom amúgy].
megint harcolhatok Coennel, hogy hajlandó legyen elengedni szabadságra, és ki tudjunk venni egy-egy hetet Kizuval együtt [még az se biztos, hogy őt elengedi a főnöke].
most viszont húzok.


r41nt0wn

azért is megírom ezt a bejegyzést. mostanában annyi mindenről tudnék írni, és mire gép elé jutok, már a nyálcsorgatva bambulásra is kevés az erőm. ma szerencsés napom van.

elég esős időket élünk, én meg notórius esernyő-elhagyó vagyok, és amúgy se szeretem az esernyőt. szívesen ázok, de sajnos vannak alkalmak, amikor ez nem engedhető meg. Vadóctól örököltem egy esernyőt, miután elhagytam sorozatban 3-at. erre vigyáztam, de 2 használat után szarrá ment. ja, amúgy ma olyan ügyesen sikerült felemelkednem a metróülésről, hogy a telefonom leesett, kihúzódott belőle a fülhallgató jackdugója, és pár pillanat múlva elkezdett üvölteni a zene, amivel addig diszkréten a saját dobhártyáimat inzultáltam. na mindegy.

elmentem a minap venni esernyőt, de nem találtam olyat amilyet kerestem. ma meg épp mosogattam [3-4 napi halogatás után, végszükség következtében], amikor újra leszakadt az ég, és eszembe jutott hogy megint mi mindent felejtettem el venni. a csekkek befizetésén túl, persze. [meló végeztével olyan szinten szét tudok esni, hogy szégyellnem kellene].
Aoi nemrég említettem egy animét, amiben valaki szereti az esőt, egy másik valaki meg esőben sörözik, stb – már régebben is mondta, de az is lehet hogy magamtól találtam rá valahol, mindenesetre fogalmam sincs, mi a címe, meg nem is láttam, meg semmi. nade gondoltam, ha már így szakad az eső, lemegyek járni egyet, úgyis vennem kéne egy strapabíró esernyőt, egyúttal szerzek sört is. fogtam egy esőkabátnak is használható átmeneti dzsekit [nem az enyém, de francia bulldogok vannak a belső oldalán], felvettem egy lyukas zoknit, a zsebembe gyűrtem a tárcámat meg a kulcsomat [meg a telefonomat meg a fülesemet, de aztán nem használtam], és irány Horány.
az egész azért jó, mert szinte senki nincs az utcán rajtam kívül. aki mégis, az siet, és legrosszabb esetben hülyének néz, amit már megszoktam, és már azon is túlvagyok, hogy szórakoztasson.
és élő gilisztákat láttam. semmi bajom velük, de utálom széttaposva látni őket. most meg tele volt velük a járda, néha alig tudtam kikerülni őket [amelyiknek volt esze, az a kövek közötti résekben ment], és sehol nem volt egy gyalogos, hogy széttapossa őket.
nem volt kedvem használni az esernyőt, a karomra akasztottam, a másikban fogtam a sört, és mentem a fejemre húzott csuklyával csak úgy bóklászni. találtam egy kellemes helyet, ahol elbambultam, néztem ahogy esik az eső és hatalmas tócsákba gyűlik, és gyűrűznek a cseppek, és két magányos autó áll a betonoszlopok között, és az utolsó pillanatban hallottam meg a közeledő kocsi hangját. simán elfért volna mellettem, nem is út volt hanem inkább tér az a placc, ahol álltam, de direkt gyorsított, és felém jött, és meg se állt, csak nagy kegyesen lassított kicsivel előttem. elindultam kifelé, eszembe jutott, hogy elmehetnék a Csöpögőklímához*, de az kicsit messze van onnan. jött egy másik autó, utálkoztam hogy mekkora a forgalom, aztán eszembe jutott hogy a gilisztákat, akiket gondosan kikerültem, ezek most agyontapossák. egészen kicsik is voltak közöttük, akkorák mint egy fonálféreg. kényszeredetten odébbálltam. egy helyen a járdán annyi giliszta volt, hogy beleborzongtam. semmi bajom velük, azon kívül hogy a szagukat utálom. álmaimban viszont félek tőlük, ahogy a kígyóktól is. [valójában szeretem a kígyókat]. soxor lábujjhegyen közlekedtem, hogy kikerüljem őket.
végül olyan messzire sodortak a gondolataim, hogy úgy döntöttem, mégiscsak elmegyek a csöpögőklímáig. ez egy régi, valószínűleg már használaton kívüli, kisebb raktáráruház mögötti, magasabb betonplacc, ahol van egy rossz klíma, amiből régebben ömlött a víz, és az egész helyet elárasztotta. később már csak csöpögött, ami Kizu szerint normális, szerintem viszont ez a klíma nem normális mértékben csöpög. na mindegy.
út közben át kellett mennem egy forgalmasabb részen. átkeltem egy úton, és sikerült pont a kellős közepén elméláznom, és egy autós csak úgy megvárta ezt. észbekaptam és elsiettem, de tök rendes volt tőle, hogy se nem akart nekemjönni, se nem dudált, se nem szólt be, semmi.
egy kisebb lépcsőn bementem a házak közé, ilyen lakótelepi kockaházak közé, és ott volt egy játszótér. nem az, ahol vasárnap Kizuval csúszdáztunk, pedig elsőre azt hittem. észrevettem, hogy elállt az eső, és ez nem tetszett. elindultam a csöpögőklíma felé, ami onnan tulajdonképpen visszafelé van. nem volt túl nagy nyugi ott, mert 2 személyautó összeveszett egy Sprinterrel, nem tudom mi okból kifolyólag, de inkább hazafelé vettem az irányt. nem nagyon voltak már giliszták a járdán. a rondakocsi-parkolót viszont elöntötte a víz [ott szokott állni egy Fiat Multipla, amit mi Kizuval "A Ronda Kocsi"-nak hívunk], voltak akik gumicsizmában mentették ki az autójukat, mások fényképezték meg kamerázták a dolgot.
aztán már több lett az eltaposott gilisztákból. mentem haza, sajnáltam hogy elállt az eső.

ma múlt el a hetek óta tartó chronicus somnolentiám, vagyis fel tudtam kelni időben nyűglődés nélkül, és nap közben sem akartam állandóan elaludni. ma reggel már relatíve könnyen ment [bár az ébresztő szüneteiben többek között felfelé szálló sárga nylonszatyorról álmodtam], egészen békés hangulatban voltam.
tegnap azért elgondolkoztam azon, hogy kellene egy hét szabi. túl sok mondjuk nem áll rendelkezésemre, meg elpazarolni se akarom, de eddig még nem voltam pihenés céljából szabadságon. illetve volt 3 nap, amit tanulásra vettem ki, aztán ez nem jött össze, mert végül Kizut ápolgattam, de ez is még tavasszal volt. igazából akkor tudok pihenni valamennyit, amikor beteg vagyok. [azt hiszem nem véletlen, hogy újabban az immunrendszerem egy nagy kalap szar, ha olyan kedve van].

maradhatna ez az esős idő [hétköznaponként], jobban illik a hangulatomhoz mint a kánikula. az az egyetlen baj vele, hogy beáznak a buszok. bár végülis az se olyan vészes.


беременная

noshát, Kizu ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása a vád. ahogy én tudom, ez 1 év letöltendővel kezdődik. úgy tűnik viszont, hogy dorgálás, pénzbírság, vagy felfüggesztett lesz a végeredmény. a baleset következtében elhunyt személy ugyanis a saját apja, és bevallom, abban sem vagyok biztos, hogy közvetlenül a baleset áldozata. [kb. 1 hónappal később halt meg, elég különös körülmények között]. Kizu anyjával írattak egy papírt, miszerint nem kíván vádat emelni, és megbocsát neki.
én meg csuklok. király.
jött egy levél az ügyészségtől, kérdeztem, mit írnak, azt mondta csak annyit, hogy meghosszabbítják a nyomozást [és tényleg]; elkértem, addig kiment; amikor elolvastam, világossá vált a szitu, később pedig kitálalt. pontosabban sokadjára rákérdeztem arra, amit eddig is sejtettem, és ezúttal ködösítés nélkül válaszolt. a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy ő okozta a balesetet, már csak azt próbálják kideríteni, hogy miért. illetve nyomoztak az apja halálának ügyében is, de persze… hagyjuk. úgyis mindenki tudja.
az apja egy mocsok szemétláda volt, és ezt tudja. mégis sírt, amikor megtudta a halálhírt [ő, akiből nem nézem ki, hogy egyáltalán képes olyasmire, hogy sírás], hónapokig rémálmai voltak, és azt mondja, még mindig hiányzik neki. na ez a durva.
mondtam, hogy ha ideadja a papírjait, ki tudom deríteni, mi volt a valódi ok. de azt is mondtam, hogy csak akkor, ha ez segít csökkenteni a lelkiismeret-furdalását. ha bármivel jobb lesz neki attól, hogy megtudja az igazságot, nekikezdek. ha nem, és inkább azt akarja, hogy hagyjuk, akkor nem foglalkozok vele. azt akarta, hogy inkább hagyjuk. [valahol megértem].
még mindig csuklok.
ettől függetlenül én kíváncsi vagyok, és bár egyáltalán nem bánom, hogy Kizu apja nem él [leszámítva az örökül hagyott tartozásokat], már csak ‘szakmai’ érdeklődésből is ki szeretném deríteni, hogy mi történt.
amúgy Kizu macskája terhes, szeretne valaki kiscicát?


kilyukadt a doboz.

másodszor fordul elő 2 héten belül, hogy egy sörösdoboz spontán rupturál a táskámban – és mire észreveszem, súlyosan hypovolaemiás.
moshatom ki megint a táskát, meg kárbament egy fél söröm. bassza meg a nyuszi.
na nem baj, igazából máson jár a fejem mert tortát készülök sütni, Kizu holnap lesz nagyon öreg, én meg meg akarom lepni. biztos szebb lenne, ha vennék inkább egyet, de nem vagyok a híve ennek. inkább legyen ronda.
egy törpenyulat akartam neki venni ajándékba, mert már hónapok óta mondogatja hogy vegyünk egy nyuszit, de nem úgy alakult a munka+idő meg minden ahogy terveztük, és a mostani szobánkban nem férne el. ha lesz időnk megcsinálni a lakást, akkor szóba jöhet. de lehet, hogy nem is költözünk oda. most nem fejtem ki mert primkó üzemmódban [=telefonról ] írok. meg most anyagilag se állok olyan jól. a kedvenc házisör-boltom meg, úgy tűnik, bezárt. pedig akartam neki venni házi vörös sört (egyikünk se szereti a pezsgőt + a bort).
na mind1. az igazi gond az, hogy őnagysága pont ezen a napon fog korán hazaérni…


m. sternocleidomastoideus

megb***ottul nincs kedvem felkelni… illetve nem volt, de már megtettem. elég gyorsan túl kéne legyek ezen a kávén, aztán irány a meló – vagy fél órát ráhúztam a szundi üzemmódra, pedig most elvileg korábban kellett volna kezdeni. még csak kedd van, és máris egy szétvert fejű zombi frissességével vetekszek.
Charityvel és Nutterrel álmodtam, vihar volt kint, a bejárati ajtóban meg egy óriási szobanövény, és nem találtam a zöld kávéfőzőmet.


cirrocumulus.

utálok kidobni kaját. főleg most szégyellem magam emiatt, hogy ilyen csórók vagyunk. de rám romlik, nem tehetek róla, alig van étvágyam. két csomag ilyen kis kekszet ettem ma [olyan mint a jó reggelt, csak kisebb], meg egy sült csirkecombot, és ránézni se bírok a kajára. csokin, chipsen és sörön élek gyakorlatilag, habár legalább azt megeszem amit én főztem/sütöttem.
régóta antidohányos vagyok, de Brattől ma nyúltam cigit [múlt héten nagyjából ugyanebben a lelkiállapotban Ursulától], Shou meg citromos vízzel itatott, és rá kellett jönnöm hogy nincs az a folyadékmennyiség amit ne tudnék magamba tölteni. ehhez képest a két palack ásványvíz majdnem egy hétig érintetlenül hevert a szoba sarkában.
de legalább van valami hír a vizsgákról, örömömben Nuttert is felhívtam aki mondott valami baromi vicceset, Charityt viszont nem sikerült elérni, és nem is tudom, miért akartam felhívni egyáltalán. egyébként egész jól elvoltam ma a tanulással, habár kávézni nem volt kedvem beülni [pedig az a leghatékonyabb, anatómiát és mikrobiológiát is így tudtam csak rendesen tanulni], inkább hideg sört töltöttem magamba a villamoson, persze ez utána némi hátráltató hatással volt a koncentrációs készségemre. [a második].
kitörölgettem a spameket, de nincs kedvem visszatenni a captchát, olyan barátságtalan. különben is, némelyik spam egész hízelgően hangzott, csak az url-t és a mailcímet kellene módosítanom és máris úgy nézne ki, mintha nyalizó rajongóim lennének. persze ennyi erővel írhatnék kommenteket magamnak.
fekete a térdem, de ez ezúttal kosz, nem zúzódás. de ugyanúgy nem tudom, honnan van.
ja, Coen flörtölgetett egy mentőssel, és örömében felhívott, munkahelyi ürüggyel. aztán úgy köszönt el, hogy hajrá mentősök. eszemfaszom megáll. de legalább nem csak én vagyok hülye…


my hatred.

utàlom ezt a reggelt, ès nem azèrt, mert majdnem 300 spam fogadott belèpèskor. nem is azèrt, mert rohadt koràn kezdek ès egèsz hèten ilyen hùzós napjaim lesznek. de mèg csak nem is a vàrható hõsèg miatt, ès azèrt se mert csak 2 óràt sikerült aludnom. (vagy inkàbb annyit se).


just another…

újra teleraktam a dashboardomat feedeket tartalmazó widgetekkel. mintha lenne itt valami élet… mit tesz az emberrel, ha egyedül van x)
hát mit is… tegnap találkoztam Aoival. ittunk egy csomó sört, meg közben voltunk poharat és esernyőt venni. és amilyen szar napom volt, elég hamar átcsapott az egész vérkomoly mélyfilózásból felszabadult baromkodásba. meg rossz trolira szálltunk, és két perccel az indulás előtt ugrottam fel a vonatra, az elfogyasztott sörmennyiség ugyanis megtette a hatását. [a vonat legközelebb 1,5 óra múlva áll meg, úgyhogy szívás lett volna, ha rajta maradok, de gyors voltam].
se tegnap, se ma nem nagyon akaródzott felkelni, meg elindulni dolgozni. amúgyis nyűgös vagyok, legalábbis ami a munkahelyi dolgokat illeti. azt hiszem az sem javít a kedélyállapotomon, hogy még mindig nem tudjuk, mikor lesz vizsga, és a tanulást se viszem túlzásba. és meleg van, de rohadtul, és nem állíthatnám hogy hülyére dolgozom magam, mégis néha úgy érzem hogy közel állok hozzá hogy felforrjon az agyvizem.
ma elvileg találkozok Nutterrel. be kéne vonni Charityt is, hogy elviselhető legyen a dolog, és ezzel is legalább telik az idő…